IX. fejezet

Alexa szemszöge:

 

Reggel ajtócsapódásra keltem, így hát még jobban magamra húztam a takarót, hogy ne halljak semmit és vissza tudjak aludni. Aztán leesett, hogy nem is otthon vagyok, hanem Zaynnél. Rögtön kipattantak a szemeim és felültem az ágyban. A halvány fényben, ami a redőnyön keresztül beszűrődött Zaynt kerestem magam mellett, de nem találtam. Kikeltem az ágyból és kimentem a szobából, ahogy kinyitottam az ajtót alig láttam az erős fény miatt, miután hozzászoktam a pillantásom a kezemre esett és az azon lévő szörnyű vágásra. Könnybe lábadt a szemem, de eszembe jutott, hogy tegnap már eleget sírtam emiatt, nem kezdhetem előröl.

Tovább mentem a folyóson egészen a konyháig ahol Zayn éppen rántottát csinált.

-          Jó reggelt! – köszöntem vidáman

-          Jó reggelt, hercegnő! Most keltél? – kérdezte és közben, majd tekintetét visszavezette a tojásra.

-          Igen. És te hol voltál? – közben ránéztem az órára és megállapítottam, hogy már fél 11 van.

-          Elintéztem pár dolgot. – mondta komolyan – Alexa, amit mondtam tegnap este azt komolyan gondoltam. – itt tartott egy kis szünetet – tényleg nem fognak többet bántani, és a barátnődet sem.

-          Szóval velük voltál?

-          Igen.

-          Figyelj Zayn, én nem akarom, hogy miattam vesz össze a barátaiddal. Ha gondolod én eltűnök az életedből és minden ugyanolyan lehet, mint eddig volt.

Nem szólt semmit, csak tovább csinálta a reggelinket.

-          Akarod? – kérdeztem egy picit halkabban, őszintén szólva azt hittem, hogy rögtön nemet mond. De a hallgatása megrémisztett.

-          Dehogy akarom! Azok akik bántják a szeretteimet egyáltalán nem a barátaim. Ne aggodalmaskodj folyton jó?! Mondtam, hogy mindent elintéztem és elég lett volna egy sima köszönöm is! Ha őket választottam volna helyetted már rég kidobtalak volna!

Megijesztett a kiabálása. Nem akartam felzaklatni én csak jót akarok neki és megtudni azt, hogy a terhére vagyok-e.

-          Köszönöm. – mondtam halkan

Elém tette a reggelit és leült velem szembe. Nem szóltunk egymáshoz amíg nem végeztünk az evéssel. Iszonyúan kínosnak találtam ezt a nagy csendet és jobbnak láttam, ha más témát hozok fel.

-          A múltkor még azt mondtad, hogy a szüleiddel élsz. Hogy- hogy elköltöztél?

-          Elegem volt, hogy mindig meg akarták mondani, hogy mit csináljak.

-          De az apukáddal dolgozol, nem?

-          De igen. Én vagyok az egyetlen gyerekük. Nekem kell majd tovább vinnem a vállalkozást.

Egyáltalán nem éreztem úgy, hogy oldódna a hangulat. Egyszer tök rendes velem és fellegekben érzem magam, aztán megint csak idegbeteg lesz és kiabál, ilyenkor legszívesebben itt hagynám a francba. Amíg ezen gondolkoztam én is felhúztam magam a viselkedésén és felálltam az asztaltól majd felmentem Zayn szobájába átöltözni, és 10 percen belül ismét a konyhában álltam a táskámmal a kezemben.

-          Én mentem. Szia. – mondtam flegmán és indultam is volna a kijárat felé, ha Zayn nem szólít meg.

-          Mégis hova?!

-          Haza. Elegem van belőled. Az előbb feltettem egy kérdést és te máris leüvöltötted a fejemet.

-          Jól van. Sajnálom. De, kivagyok miattad. Tegnap ami történt. Meg aztán egész éjjel sírtál…

-          Pont ezért kéne kedvesnek lenned velem.

-          Az is voltam. És reggel elintéztem neked, hogy többé ne essen bántódásod.

Ne hisztizz már folyton jó?!

-          Nem hisztizek! De ennek az egész kapcsolatnak nem erről kéne szólnia!

Itt már teljesen elegem lett és szinte feltéptem a kijárati ajtót. Tudom, hogy most tényleg hisztiztem, csak ezt egy lány nehezen ismeri be.

Végig mentem a kerten és a kapu előtt egy körülbelül 40-es éveiben járó nő állt meg előttem. Pont akkor ért oda Zayn is amikor köszöntünk egymásnak.

-          Szia anya. – köszönt Zayn is

Áhh, szóval ő az anyukája. Szuper pont ilyen állapotban kell vele találkoznom.

-          Ő a barátnőd? – kérdezte kedvesen

-          Igen. – válaszoltam Zayn helyett - Alexa Thompson. – nyújtottam a kezem.

-          Nagyon örülök, Patricia vagyok Zayn édesanyja. Már alig várom, hogy jobban megismerjelek. – nagyon rendes nőnek tűnt

-          Én is. De most sajnos mennem kell. – mondtam szomorúsággal az arcomon.

-          Hát akkor mit szólnál ha holnap estére meghívnálak vacsorára?

Itt Zaynre néztem, aki válaszolt helyettem.

-          Ott leszünk anya. – mosolygott – De most kikísérem Alexát addig menj csak be.

-          Akkor holnap 7-re érted megyek, jó? És légy szíves ne hisztizz többet!

-          De én nem is szoktam hisztizni! – vágtam vissza tagoltan

-          Jó… Haza tudsz menni egyedül is vagy hazavigyelek?

-          Nem kell felszállok egy buszra. Szia.

-          Oké. Szia.

Nem várhatom el tőle, hogy hazavigyen, hiszen most vesztünk össze és mit szólnának a szüleim, ha meglátnák, hogy ő hozott haza? Rájönnének, hogy megint hazudtam és végleg elveszítenék a bizalmukat irántam. Ez pedig most pont nem hiányzik az életemből. Amíg vártam a buszt felhívtam Debbyt.

-          Szia Alexa. Tudod, hogy aggódtam?! Na mesélj mi történt?

-          Hát a kórházban összevarrták a karom. Mégis mit mondjak otthon, mi történt?

-          Mond azt, hogy elestél és egy éles tárgy megvágott vagy mit tudom én találj ki valamit! És mi van azokkal akik bántottak?

-          Zayn azt mondta elintézte. És hogy sem neked sem nekem nem lehet bajunk.

-          Rendben. Zaynnél mi volt?

-          Összevesztünk reggel és az előbb találkoztam az anyukájával aki holnapra meghívott vacsira.

-          Az jó. Akkor végülis nem kaptatok össze komolyabban, ugye?

-          Nem. De most leteszem, jön a buszom, majd holnap este megint hívlak. Szia.

-          Szia. És jobbulást!