I. fejezet

Az életem egy pillanat alatt megváltozott, mint ahogy a filmekben szokott lenni. Sosem hittem volna, hogy lesz valami vagy valaki, aki visszaránt az életbe. De erre a sors rácáfolt.

Mindez már több mint egy éve tart. Teljesen elment az életkedvem. Úgy éreztem semmiben sem vagyok jó, nem tudok semmit sem jól megcsinálni, és hogy mindenki leszól. Egy senki vagyok a világban. Hiába voltak mellettem a barátaim, senkinek nem mertem beszélni arról, hogy mi bánt a lelkem mélyén. Ha rákérdeztek, hogy mi bajom van vagy, hogy miért vagyok olyan szomorú? Mindig csak mosolyogva annyit mondtam, hogy nincsen semmi baj, minden rendben. Hiszen mit is mondhattam volna? Féltem, hogy elfordulnak tőlem, hiszen ki akarna egy depressziós lánnyal beszélgetni vagy elmenni valahova? Volt olyan is, hogy vagdostam magam és utána persze napokig takartam a karom. Akkor még nem tudtam, hogy csak a megfelelő ember hiányzik a boldogságomhoz és a szebb életszemlélethez.

Egy átlagos szombaton pontosabban október 20-án változott meg minden. Aznap hideg, esős idő volt. Éppen a matek házimat próbáltam megírni, amikor anyukám beszólt, hogy menjek el a papírboltba, ugyanis az öcsémnek tempera kell a rajz feladatához. Fantasztikus. Utálok egyedül boltba járni. Felöltöztem, elővettem az esernyőmet és elindultam. Miután kifizettem, már azon járt az eszem, hogy minél hamarabb otthon legyek. Teljesen elfeledkeztem az esőről és már csak az út felénél jutott eszembe, hogy az esernyőmet a bolt ajtaja mellett hagytam. Épp visszafordultam és teljes sötétség.

Amikor először kinyitottam a szemem egy pár csokoládébarna szempárral találtam szemben magam. Először nem értettem mit mondott csak annyit láttam, hogy mozog a szája.

-          - Tessék? kérdeztem értetlenül

-          - Hívjak mentőt? Jól vagy? teljesen kétségbe volt esve

-           -Nem. Nem kell, én …. jól vagyok. –igazából azt sem tudtam, hogy hol vagyok vagy, hogy egyáltalán mi történt és miért fekszem a földön, pontosítom az aszfalton.

A srác segített felállni, majd amikor elengedett rögtön utánam nyúlt, ugyanis nem tudtam megállni a saját lábaimon.

-          Figyelj, most beviszlek az ügyeletre oké? odakísért a motorjához és segített felülni, majd egy sisakot tett a fejemre és csak annyit mondott, hogy kapaszkodjak erősen. Normális esetben biztos, hogy nem ültem volna fel senki mögé sem egy motoron. De most nem volt más választásom. Azt sem tudom, hogy bírtam egyáltalán kapaszkodni, már csak annyi emlékem volt, hogy a fiúval ott ültünk a kórház egyik padján és vártuk, hogy behívjanak minket. Hogy egyáltalán mennyi idő telt el, mi is történt pontosan, és hogy beszélt-e hozzám, amíg ideértünk? Fogalmam sincs. Csak ültem mellette bambán, mint egy idióta. Végre kiszólt az asszisztens, hogy bemehetünk. Az orvos első kérdése, mint általában minden orvosnál, hogy mi történt? Nos igen, ez az a kérdés amire én is nagyon kíváncsi vagyok.

-          Nos doktor úr, éppen mentem haza motorral amikor láttam, hogy ez a lány átkel a zebrán, majd egyszer csak megáll az út közepén és visszafordul. Azt hittem, hogy nem kell megállnom mert arra már rég az út túloldalán lesz, nem hittem volna, hogy ennyire bolond. Mégis ki az aki a zebra közepén gondolja meg magát?

Hát igen ennyit arról, hogy mennyire segítőkész. Lebolondozott…

-           - Így történt? – kérdezte tőlem az orvos

-            -Hát az a helyzet, hogy nem tudom, nem emlékszem rá.

-            -Esetleg a nevére emlékszik?

-            -  Igen. Alexa Thompson.

-            -Esetleg van magánál személyigazolvány vagy taj kártya?

-            -Igen, van. –elővettem a táskámból és odaadtam az orvosnak.

-            -Rendben. Mindjárt értesítjük a szüleit.

Az orvos még elvégzett rajtam pár vizsgálatot és megállapította, hogy agyrázkódásom van.

-            - Nos, ha a fiatalember igazat mond, és maga a hibás akkor nem kell értesítenem a rendőrséget.

Ránéztem a gázolómra és megkönnyebbültséget fedeztem fel az arcán. Még hogy nem kéne szólni a rendőröknek??? Akárhogy is nézzük zebrán voltam ráadásul az eső is esett lassabban kellett volna menni. Hogy meg tudjon állni a zebra előtt. Nem csak én vagyok a hibás, hanem ő is. Na de mindegy nem fogok leállni senkivel sem vitatkozni, inkább örülnöm kéne, hogy egyáltalán behozott a kórházba és nem hagyott az út közepén eszméletlenül.

-            - Magát éjjelre bent kell tartanunk. Kérem, kísérje a lányt a 36-os kórterembe.

Pont ő? Látszik rajta, hogy neki ennyi elég volt, hogy behozott és nem hívták rá a zsarukat. Miért nem tudta az asszisztensét megkérni, hogy vezessen a kórterembe?

Miután kiértünk az orvostól sokkal kedvesebbnek tűnt.

-            - Szóval Alexa jobban érzed már magad?

-            - Nem. Nagyon fáj a fejem és szédülök.

-             -  Sajnálom, hogy elütöttelek. Jobban oda kellett volna figyelnem. Tényleg nem emlékszel, hogy miért fordultál vissza?

-          - De. Azt hiszem az esernyőmért. A papírboltban hagytam. – elkezdett nevetni

-            - Szóval egy esernyőért?

-         -    Igen. De mi ebben olyan vicces? Nem hittem volna, hogy ez lesz belőle!

-          -  Semmi.

-          -   És téged hogy hívnak?

-         -    Zaynnek. Zayn Malik.

Ezután már nem szóltunk egymáshoz. Megtaláltuk a szobát ahol már ki volt készítve a kórházi ruhám.

-          -  Öhm…szeretnék átöltözni. Ki mennél addig?

-          -  Persze. De én megyek is. Holnap reggel meglátogatlak.

-          -   De engem holnap kiengednek.

-          -  Előtte jövök. rám kacsintott és már el is tűnt.

Szóval meglátogat? De hát miért? Nem tartozik irántam semmilyen felelősséggel. Vagyis hát elütött, behozott a kórházba ennyi elég, nem? Én a helyébe ezzel le is zártam volna a történetet, de ő mégis meglátogat holnap reggel. Talán bűntudata van. Így érzi helyesnek. Pedig egyáltalán nem tűnt egy olyan srácnak akit ez az érdekelne. Hmmm, ha belegondolok elég jól nézett ki. De lehet csak a bőrruha miatt, amit a motorozáshoz visel. De a szemei…. ilyen szemeket még sosem láttam. Teljesen megbabonáztak vagy csak az agyrázkódás miatt érzem így? Nem tudtam ezen tovább gondolkozni, ugyanis beállítottak a szüleim.