2013. november 23., szombat

VII. fejezet



Sziasztok! Láttam, hogy egyre többen pipálgattok ami jó, de szeretném, ha páran írnátok komikat is. :)

Aztán beléptem a nappaliba és a szüleim mérges pillantásával találtam szemben magam.
-          Ki volt az a fiú, aki hazahozott?- kérdezte apa felhúzott szemöldökkel

-          Sziasztok. Ő csak egy barátom. – mondtam teljesen zavarban
-          Nem úgy volt, hogy itthon maradsz, mert fáj a fejed? – nem hagyta abba a faggatózást
-          De. Csak felhívott, hogy segítenem kéne neki és hogy csak 10 perc az egész. És már ő is sokszor segített nekem, nem mondhattam nemet.
-          Szóval csak 10 percet voltál távol, igaz?
-          Igen.
-          Nos, már egy órája itthon vagyunk. Most szépen hagyd abba a hazudozást és mond meg, hogy ki volt az a fiú és mit csináltatok együtt. Nekem egyáltalán nem úgy tűnt mintha csak barátok lennétek! –üvöltött apám
A fenébe most mit mondjak? Az igazat nem mondhatom meg, mi lenne, ha az is kiderülne, hogy ő volt az akit tegnap este a rendőrök elvittek?
-          Jól van. Nem kell kiabálni. Az iskolámba jár. Néha szokott nekem és pár osztálytársamnak segíteni matekból. Miután elmentetek a mamához felhívott, hogy nincs-e kedvem moziba menni. És én igent mondtam.
-          És mi van a fejfájásoddal?
-          Vettem be gyógyszert.
Végül is annyi igaz a történetből, hogy tényleg moziban voltunk.
-          Rendben. Máskor azért írhatnál egy sms-t, hogy nem vagy itthon. És ugye azt nem is kell mondanom, hogy nincs több hazudozás.
-          Ígérem nem lesz.
-          Máskor meg inkább hétvégén menjetek moziba.
Bólintottam és felmentem a szobámba. Húú ezt könnyen megúsztam. Pár perc múlva anyám kopogott be az ajtón.
-          Na mesélj egy picit arról a fiúról. - mondta mosolyogva
Elpirultam
-          Szóval hány éves?
-          Hát ….. 19.
-          Szóval végzős?
-          Igen.
-          Valamikor meghívhatnád vacsorára.
-          Anya, még nem akarom.
-          Jól van. Na, megyek. Tanulj.
-          Rendben. Jó éjt.
Tényleg nekiálltam egy picit tanulni, de nem tartott sokáig, ugyanis csak Zaynre tudtam gondolni és a péntekre. Egy picit tartók az első alkalomtól. Mindent jól akarok csinálni, nagyon remélem, hogy nem fogok szerencsétlenkedni, legalábbis sokat. Holnap még fehérneműt is kell vennem, valamit amiben tényleg jól nézek ki.

Másnap elég kipihenten ébredtem, ami egyáltalán nem jellemző rám a hétköznapokon. Ami a legdurvább, hogy mosolyogva indultam el az iskolába.
Hm, ilyen szerelmes vagy? –kérdezte anya fülig érő szájjal, erre nem válaszoltam semmit, csak elköszöntem és már kint is voltam az utcán. Úgy éreztem a mai napomat semmi sem ronthatja el. Egész jól is telt el minden órám. Aztán amikor indultam hazafelé kaptam egy elég fura sms-t.
„Hamarosan véged!”
Majd 10 perc múlva egy másikat.
„Könyörögni fogsz az életedért te kis mocsok!”
Mindkét sms ismeretlen számról jött, azt hittem, hogy biztos csak rossz számra küldték, majd a harmadiknál leesett, hogy ezek a fenyegetéseket igenis nekem szánják.
„Tudjuk hogy te dobtál fel minket a zsaruknál”
Úristen ezek Zayn haverjai! Mégis honnan tudták meg a számomat? És miért fenyegetnek, azt hittem, hogy Zayn világosan elmagyarázta nekik, hogy nem én voltam. De hát nem gondolhatják komolyan! Mégis mit csinálhatnának? Elkapnak az utcán egy tucat ember előtt és ott vernek halálra? Csak fenyegetőznek. Próbáltam lenyugtatni magam, több-kevesebb sikerrel. Gondoltam inkább most megyek be a fehérneműboltba, amíg be nem sötétedik. Minél előbb otthon akartam már lenni. 10 perc alatt készen is lettem, és tudom furcsán fog hangzani, de közben lenyugodtam és már nem gondoltam az sms-ekre. Otthon egész nap zenét hallgattam és Debby-vel chateltem nem említettem neki semmit a mai „élményemből” inkább csak hülyeségeket írtunk egymásnak. És persze azt is megemlítettem, hogy holnap Zayn értem jön a suli elé, szóval lesz esélye találkozni vele.

Másnap reggel egész izgatott voltam lezuhanyoztam és felvettem a tegnap vásároltakat. Pakoltam be ruhát és fogkefét egy másik táskába és azt mondtam a szüleimnek, hogy ma este Debbyéknél alszom.
Nagyon lassan telt el a napom. Már alig vártam, hogy végre kicsengessenek. Már csak pár perc lett volna az órából, amikor a tanár kiborította a kávéját és engem kért meg, hogy menjek el a felmosó fáért. Körülbelül az egész sulit bejártam, amikor végre a portást megtaláltam, és elmondta, hogy a folyosó legvégén fogom megtalálni a raktárba, ahol a hátsó ajtó is van. Szóval hátsó ajtaja is van a sulinak? Én erről miért nem tudtam? A folyosó legvégén le kellett fordulnom jobbra ahol tök sötét volt, de azt láttam, hogy nem vagyok egyedül.

-          Áhh Alexa, azt hittük, hogy nehezebb lesz téged megtalálni. – mosolygott rám az egyik srác Zayn bandájából. Rajta kívül állt még ott 3 srác és a személyes kedvencem Zayn exe.
-          Ti meg mit csináltak itt? – kérdeztem egy kis remegéssel a hangomban
-          Nem kaptad meg az üzeneteinket? –kérdezte a legmagasabb és egyben legfélelmetesebb fiú
-          De. És mondani is akartam, hogy nem én voltam.
-          Hát persze. Kurva érdekes, hogy eddig még sosem történt ilyen. Csak pont azután miután te láttál minket! – jött közelebb Zayn volt barátnője
-          Na akkor ezt folytassuk odakint. –mondta a harmadik srác, aki befogta a számat és a másik kezével kirángatott az épületből – Most pedig megtanulod, hogy velünk nem szórakozhatsz.- suttogta a fülembe. Ebben a pillanatban könnyek gyűltek a szemembe. Senki nem volt a suli mögött. Ráadásul azok az osztálytermek, amelyeknek az ablaka hátra nyílik már üresek voltak. Senki sem hallotta volna meg a kiabálásom. De a srác így sem vette le a kezét a számról. Próbáltam megrúgni vagy kapálózni, de mind hiába semmi sem használt. Ekkor a csaj elővett egy kést.

-          Nos vajon Zayn mit fog szólni, ha egy picit átszabom azt az angyali kis arcocskádat? –kérdezte mosolyogva. Hányni tudtam volna ettől a ribanctól. Abszolút nem tudtam védekezni, csak remegtem és sírtam. De nem az arcomat, hanem a karomat érte az éles kés. Rettenetes fájt. Mély sebet ejtett. Ebben a pillanatban hallottam meg a csengőt, de szerencsétlenségemre senki nem jött ki ezen az ajtón.
-          Minden egyes nap, amikor tükörbe nézel és meglátod a vágásokat eszedbe fog jutni ez a csodálatos pillanat és majd megjegyzed, hogy ezentúl nem mehetsz Zayn közelébe, sőt még csak rá sem gondolhatsz. – suttogta
Istenem ez a lány teljesen bolond. Ha most nem öl akkor tuti mindenhol összevagdos.
-          Alexa merre vagy? –hallottam Debby hangját ami a folyosóról szűrődött ki. Próbáltam kiabálni, sikertelenül.
-          Ne próbálkozz! –mondta a fiú aki lefogott, ha a kis barátnőd rád talál megöljük.
Magamban mondtam egy gyors imát, hogy Debby nehogy kijöjjön. Ezek az állatok mindenre képesek. Ekkor hallottam, hogy kinyílt az ajtó.
-          Ti meg mi a faszt csináltok?! – Zayn ordított
Ekkor elengedett a fogva tartóm és végre szemközt nézhettem Zaynnel. Szikrákat hánytak a szemei a dühtől. Azonnal maga mögé húzott, ahol Debby is ált.
-          Már mondtam nektek, hogy nem ő volt! Most azonnal tűnjetek el innen!- még mindig ordított
Mind a négyen szinte futottak Zayn közeléből. Nahát ennyire félnek tőle?
-          Minden rendben édesem? –kérdezte és a karomra nézett amiből folyt a vér
-          Ühüm. – bólogattam még mindig remegtem, de szerencsére már nem sírtam, nem akartam, hogy bárki így lásson
-          Ezt össze kell varrni. Beviszlek a kórházba. –Zayn átkarolt és visszasétáltunk az osztálytermünkbe a cuccomért. Debby szótlanul követett minket. Szerencsére a terembe már nem volt senki. Összepakoltam a táskám és mielőtt kisétáltam odasúgtam barátnőmnek, hogy majd felhívom és hogy ne szóljon senkinek.

2 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. áhh végre valaki írt :DD köszi, nagyon jól esik :)) igyekszem hozni a kövi részt. :D

      Törlés